A szerzőről

48 éves, egészséges házasságban élő, háromgyermekes édesapa vagyok, civilben kockázatkezelőként dolgozom a pénzügyi szektorban.

Egy vidéki kisvárosban, Balassagyarmaton születtem 1971-ben, majd az egyetemi évek után Budapesten telepedtünk le feleségemmel. 

Alkotóvágytól és becsvágytól vezérelve, a meggazdagodás reményében vágtam bele a regényírásba, de  ambícióim kiteljesítésében a megszaporodott munkahelyi és apai többletfeladatok időlegesen meggátoltak. Tervem végrehajtását azonban nem adtam fel: mialatt művem kezdeményei éveken keresztül számítógépem háttértárolójában porosodtak, a cselekmény alakulása fejemben kikristályosodott, míg végül egy másfél éves, állhatatos munkával töltött időszaknak és feleségem biztatásának köszönhetően sikerült a történetet kerek egésszé formálnom. Meglepő módon, az első fejezeteken csupán minimális tartalmi módosításokat kellett eszközölnöm, ami a felvetett kérdések aktualitását és időtállóságát bizonyítja számomra. Meggazdagodni sajnos azóta sem sikerült, mégis örömmel tölt el, hogy írásom nem az íróasztal fiókjában pihen.

Regényemben megpróbáltam a mai kor stílusának megfelelő, cselekményes, fordulatokban gazdag történetben egy felszínes világot lebontani, és a helyére egy értékalapú, modern világot felépíteni. Reményeim szerint mindez széleskörű befogadásra talál, és élvezetes kikapcsolódást nyújt olvasóközönségem számára.

Budapest, 2019 július 6.

Emmanuel Rossi