A kezdetek: részlet az első fejezetből

Suzan egy nemzetközi cégcsoport logisztikai részlegnek fiatal és lelkes alkalmazottja, aki egy budapesti irodaházból irányítja a társaság európai áruszállításait. Egy reggel komoly problémája akad egy fontos szállítmánnyal, és mivel saját érdekei is fűzik a fuvarhoz, rendkívüli bosszúsággal tölti el a késedelem.

„A sikeres szállítás ugyanis további megrendelésekkel is kecsegtetett, ami még konzervatív becslések szerint is legalább húszmillió dollárt hozhat a cég konyhájára. És mellesleg nekem is leeshet belőle úgy egymillió. Persze csak forintban, de ez is elég ösztönzést jelentett számomra.

Ritkán adódott alkalmam sikerdíjas projektet megfogni, de ha úgy hozta a szerencse, örömmel vállaltam, mert már nagyon elkívánkoztam a kis hetedik kerületi albérletemből. Már csak egy egész kevéske hiányzott a lakásvásárláshoz, és jelen pillanatban ez a munka volt az egyetlen záloga egy saját otthonnak. Az, hogy az ember mit áldoz fel mindezért és megérte-e, jobbára csak az összesítésnél derül ki. Ebben a helyzetben viszont még a leghalványabb esélyem sem volt felmérni, hogy a spanyol-francia határ behavazott hágói milyen hatással lehetnek a magánéletemre.

Csak semmi pánik kicsi Suzy, fő a nyugalom! Ez az, amit megtanultam az InCoTechnél eltöltött két év alatt. Áldozz rá tíz nyugodt percet, hogy lehiggadj, és ne haragítsd magadra a kollégáidat, akiknek a segítőkészségére most igencsak rá vagy szorulva. Csak egy automata kávéra és egy szál könnyű cigire van szükséged ahhoz, hogy kiszellőztesd a fejed, mielőtt felrobbansz. Tehát…

Világos, hogy a szállítmány holnap estig nem ér oda Prágába. Kérhetnék egy futárpostás szállítást a madridi főraktárból, de ha a feladást a spanyolokra bízom, abból csak manyana lesz valami. Hosszú a szieszta, és bonyodalmas a jóváhagyás. Az utolsó esély, ha magam veszem kézbe az ügyet.

A telefonálások hosszú sorában Stevent vettem előre, sajnos hasztalan. A hívásomra csak a hangpostája válaszolt, így kénytelen voltam üzenetet hagyni számára: „Ne haragudj Stev, azt hiszem, le kell mondanom a mai vacsit. Kérlek, hívj vissza, hogy elmagyarázzam!” Valamiért úgy éreztem, hogy nem nézek valami könnyű beszélgetés elé, de nem volt túl sok időm ezen töprengeni. Újabb és újabb telefonokat kellett lebonyolítanom.”

(…)

“Stevent a reptérre menet sikerült telefonvégre kapni. Könnyebb volt, mint hittem. Nehéz volt eltalálni, hogy most tényleg megértő, vagy csak jó színész. Sok választási lehetőséget nem hagytam neki, pedig a ma esti összejövetel számára több volt, mint egy hétköznapi vacsi. A legjobb gyerekkori barátját, Ernőt kellett volna vendégül látni, aki egy hétre hazaugrott a barátnőjével. Vagyis inkább a menyasszonyával. Már két hete lefixáltuk a nagy találkozás időpontját, és gálánsan felajánlottam, hogy vállalom a háziasszony szerepét. Most meg mehetnek Steven kedvenc kocsmájába, ahol érdemben csak a Budapest Borda és a Bakonyi Tokány között lehetett választani, ám a frissen csapolt sör ígérete a férfiak számára feledtette az étlap hiányosságait. Most saját hibámból lett null-egy a csapolt sör javára. Ráadásul hazai pályán. Szégyen és gyalázat.

Stevennel már másfél éve jártam együtt, de mások irányában még soha nem tapasztaltam azt a fajta bizonyítási kényszert, amit a barátjával szemben tanúsított. Valami furcsa rivalizálás zajlott kettejük között.

Steven megrögzött Arsenal drukker lévén angol nevet kapott, az Ernőből lett Ernesto ezzel szemben a Juventushoz húzott. Szerencsés volt ez a felállás, mert a két csapat ritkán játszott egymással, ezért versengésük tompított volt. Jobbára azt figyelték, hogy melyik csapat áll előrébb a hazai ranglistán. Mondvacsinált nézeteltéréseik inkább az angol és olasz játékstílus közötti különbségek kitárgyalására korlátozódtak. Ez a vita csakúgy eldönthetetlen volt kettejük között, mint másik kedvenc témájuk, a női mellek avagy lábak felsőbbrendűségének kérdése. Steven a mellek pártján állt, Ernesto pedig a lábak rajongójának számított.

Az Üllői úti dugóban egyszerűen nem hagyott nyugodni ez a gondolat, és egyre jobban az a meggyőződés kerekedett felül bennem, hogy Steven nem akar felvállalni a barátja elleni viadalában. Egyre kevésbé tudtam túltenni magam azon, ahogy könnyed egyszerűséggel le tudott mondani a társaságomról. Túl simán ment az egész. Mintha megkönnyebbüléssel fogadta volna a távolmaradásomat. Vagy a mellem, vagy a lábam nem elég jó neki. Nézzük csak! A Juve győzött, az Arsenal döntetlent játszott a hétvégén. Akkor a lábamat szégyelli Ernesto előtt. Csak a melleim miatt kellek neki. Micsoda egy szemét. Nem bírtam tovább. Újra fel kellett hívnom.

Nagyvárad tér. Foglalt…

Pöttyös utca. Foglalt…

Határ út. Kicsöng…

– Szia Suzan! Merre jársz? – kérdezte a legnagyobb lelki nyugalommal.

– A reptér felé.

– Ki fogsz érni?

Szóval fél, hogy lemaradok a gépről? – tápláltam újabb gyanúval a bizalmatlanságom.

– Még van másfél órám.

Csönd… Nem tudom, hogy kezdjem, csak egy kis biztatásra vágyom, hogy cáfolja meg sötét gondolataimat.

– Figyelj Stev, tényleg nagyon sajnálom a mai estét.

– Ezt már megbeszéltük.

– De nincs velem bajod?

– Ne bosszants, Suzan! – csattant fel. – Mit akarsz, mit mondjak?

– Mégis van valami. Hallom a hangodon.

– Komolyan nem értelek.

Most már nem tudta leplezni indulatait.

– Két hete tudod, hogy szeretnék veled, Ernestóval meg a barátnőjével megejteni egy kellemes baráti csevejt. Erre körülbelül egy éve volt utoljára lehetőség, és te most az utolsó pillanatban lemondod. Amikor azt mondom, hogy semmi gond, tudom, milyen fontos neked ez a feladat, az nem elég. Képzeld el, felfogtam, hogy legalább huszonöt ember nem tud tovább dolgozni a cég legnagyobb projektjén, ha te nem áldozod fel magad. Porszem került a gépezetbe, és most te vagy az olaj, amit a fogaskerekek közé kell csepegtetni, hogy ne álljon le az egész. Te feloldódsz a rendszerben, én meg majd visszakaplak, ha a fáradtolajat lecserélik. Semmi gond! Együtt sírunk – együtt nevetünk. Azt sem teszem szóvá, hogy fel kell törnöm a betétemet, mert a maradék háromezer forintomból még egy lepukkant kocsmába se tudnám meghívni a barátaimat. Ezek után mit vársz még tőlem?

– Jaj, ne haragudj Steven, ma akartam megadni, csak annyi mindent kellett intéznem, hogy ez teljesen kiment a fejemből.

Hallotta a hangomon a hirtelen feltámadt lelkifurdalást, és nagyon hálás voltam, amiért megnyugtató hangon folytatta.

– Figyelj, kicsi Suzy! Egy percig se izgasd magad. Az a pár forint kamat nem vág a földhöz, és nem is érdekel. Én csak egy valamit szeretnék. Békességet! Érezd jól magad Madridban, legyen jó utad, klassz szállásod meg minden! Mi meg majd eliszogatunk hármacskán. Kimentelek előttük.

– Még nem tudom hogyan, de meghálálom.

– Mindjárt elolvadok. Egy láda sör és rendben vagyunk – mondta röhögve.

– Pilseni?

– Megegyeztünk. Utazz jól! – köszönt el újra. – Csók!

Ha őszinte akarok lenni, be kell ismernem, hogy én kezdeményeztem azt a sokszor eljátszott, de nem túl tisztességes játékot, amiben most alul maradtam Stevennel szemben. Tudtam jól, hogy mekkora kiszúrás Stevennel ez az egész madridi út, és bűnhődni is akartam érte… Meg nem is… Mindenesetre sehogy nem illett a képbe, hogy Steven egy rossz szót sem ejtett ellene. Kicsit morcosabbnak kellett volna lennie, hogy érezzem, mekkora galibát okoztam.

Többször összeszólalkoztunk már, és eddig mindig sikerült kiprovokálnom, hogy ő kérjen bocsánatot. Csakhogy Steven mostanra már átlátott a szitán, és nem engedte, hogy elfajuljon a vita. Igazság szerint szégyelltem magam, hogy most újra a régi módszerekhez folyamodtam. Ráadásul éppen a visszájára sült el az egész.

Annyira elkeseredtem, hogy még a főnököm további szívatásától is elment a kedvem. A taxi már a reptérre ért, amikor érdeklődött, hogy sikerült-e elérnem a gépet. Fokozhattam volna tovább az izgalmát, még egy óráig fenntarthattam volna kétségbeesését, de már nem voltam mókás hangulatban. Megnyugtattam, hogy időben kiértem. Telefonon keresztül is lehetett hallani a megkönnyebbülését. Talán ezután nem beszél hozzám annyira magas lóról. Vagy ha igen, az sem zavar. Úgysem teheti már sokáig.

Ha lassan is, de a cég nagyokosainak leesett végre, rentábilis volna egy regionális raktárhálózat fejlesztési projektet indítani. Jó esélyem volt bekerülni a csapatba, Ez a program a jelenleginél sokkal nagyobb függetlenséggel, érdekesebb munkával és nem utolsó sorban magasabb fizetéssel kecsegtetett. Azt hiszem, ez a kis kirándulásom a javamra billentheti a mérleg nyelvét. A szép jövő eme ígéretes képe lassan-lassan feloldotta búskomorságomat. Felszállás után a pilóta közölte, hogy Madridban 25 fok körül várható a hőmérséklet, és ez végleg eloszlatta minden kétségemet afelől, hogy rosszul döntöttem volna.”

Barátnők egymás közt, pikáns témákról

Több, mint egy éve történt. Körülbelül három hónapja jártunk együtt Stevennel. Úgy este tíz körül lehetett. Valami meccset nézett, míg én zuhanyoztam. Már a fogmosáshoz készülődtem, amikor benyitott. Nem bírt a hormonjaival, és hát nekem sem volt ellenemre a dolog. Hátulról átkarolt és a kezemből finoman kivette a fogkefét. Hátrasimította a hajam, az ujjaival végigcirógatta az arcom, keze a nyakamon át a vállamra vándorolt, aztán magával szembe fordítva kibontotta a köntösöm.

Minden jó lett volna, csak éppen nem vigyázott. Pedig ismerte a felállást. Hiszen megbeszéltük, és gondoltam, van annyi esze. De nem… És ami még ennél is jobban zavart, hogy ez kábé három másodperccel azután következett be, hogy a nyitott ajtón keresztül a tévéből egy elnyújtott góóóól hangzású üvöltés áradt be.

Soha annyi virágot és odafigyelést nem kaptam tőle, mint abban a kritikus két hétben, de azt kategorikusan tagadta, hogy az Arsenal gólja miatt történt volna az egész. Igazából még haragudni is csak megjátszva tudtam rá, mert a szerelemélmény valahogy kihúzta a mélyen ülő düh méregfogát.

Persze nem állhattam meg, hogy Lizának és Pandorának el ne sírjam a bánatom.

– Jaj, Suzan, miért hagytad?!

– Ne hülyéskedj Liza! Pont te beszélsz?

– Nem úgy értem. Miért nem szóltál neki, hogy félidőben vagy?

– Hagyd már, legalább volt egy jó estéje – korholta Lizát Pandora.

– Könnyen beszélsz. És ha bekaptam? – vetettem fel idegesen.

– Nyugi már. Nem eszik olyan forrón azt a kását – válaszolt a sokat tapasztalt Liza, akivel rendszeresen megesett, hogy késett egy hetet.

– Miért, nem erre vágysz? – adta az ártatlant Pan. – Végül is nem néz ki rosszul. Még a végén megkéri a kezed.

– Háromhónapnyi ismeretség után?

– Harmincon túl akár ennyi is elég – mondta ki ezt a sokat hangoztatott féligazságot kedvenc barátnőm.

– De hát szereted, nem? Ezt a hülye kérdést Liza tette fel.

– De, igen… Azt hiszem… Nem tudom… – bizonytalankodtam. – Egyszerűen csak jól érzem magam vele.

– Szóval nem vagy biztos a dolgodban? – cikizett Pandora.

– Nagyon tévedsz! Teljesen biztos vagyok a dolgomban. És biztosan tudom, hogy nem akarom elfuserálni az életemet egy ripsz-ropsz házassággal.

Úgy látszik, kicsit hangosabban adtam elő magam, mert a Liszt Ferenc téri kávézó asztalainál jó pár szem rám szegeződött. Pandora erre nem átallott meg egy “Hogy vagyunk, hogy vagyunk?” kérdést intézni az egyik pasas felé, mire az sunnyogva lesütötte szemét.

Egy perc némaság után újból Pandora törte meg a csendet.

– Figyelj jól kicsi Suzy, javasolnék én neked valamit!

Megint nem tudtam eldönteni, hogy ravaszkás tekintete mögött valamilyen csíny, vagy brutális igazság bújik meg.

– Szerelj fel egy gyerekzárat a távirányítóra.

– Mi a fenét hablatyolsz itt össze? –háborodtam fel. Kezdett idegesíteni ez a téma. – Ahá, szóval se perc alatt átláttad a helyzetet. Összeházasodunk, jön a gyerek, és mindjárt vegyek egy gyerekzárat is. Azért ehhez még nekem is lesz egy-két szavam.

– Pannak igaza van… – folyt bele Liza a társalgásba. – Micsoda pofátlanság, hogy a pasid szeretkezés közben meccset néz. És nem is kerül sokba egy ilyen izé.

– Csak pár száz forint – ejtette el Pandora egy félmosoly kíséretében.

– Szerintem ne az ócska kínait vedd! – bukott ki Liza száján. – Néhány ezerből már megúszhatsz egy rendeset. Tudod olyat, aminek nehéz feltörni a kódját.

– De nagy marhák vagytok! – röhögte el magát Pan. – Steven távirányítójára kellene felszerelni azt a bigyót. Tudjátok arra, amivel az agyát lehet irányítani. Ilyen kis vékony lufimufi, ami frankón megvéd a porontyoktól.

Hálás voltam Pandorának az idétlen vicce miatt. Megnevettetett és sikerült végre feloldódnom. És most újra átéreztem azt a megkönnyebbülést, amikor két hét múlva kiderült, hogy az esetet szerencsésen megúsztam. 

Még több: mindenki kedvence, az elbűvölő Nagyi